Három hetes a banda

Végre a harmadik hét végére kinyílt a kiskutyák szeme. Nagyon vártuk, és picit már izgultunk is, de a 20-21. napon végre megjelentek a szemecskék, és így leköltözhettek Puppyland-be, és indulhat végre az igazi kaland 🙂

1 hetes az alom

Az elmúlt egy hét nem feltétlenül azzal a felhőtlen boldogsággal telt, mint azt előzetesen reméltük. De látva milyen szépen fejlődnek a kiskutyák, igyekszünk a jó dolgokra koncentrálni. Rengeteget nőttek és fejlődtek egy hét alatt. A képeken születés után, és egy hetesen.

Foxy költözik

A dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt tervezzük. Mivel kicsi Foxy nem annyira kicsi, néhány hetes kora óta próbáljuk megtippelni, mekkorára nőhet majd végül. Ezt előre persze lehetetlen megmondani. Mivel elég nagy rizikófaktor a mérete, ezért néhány hete az a döntés született, hogy végül mégsem repül el jó messzire. Ehelyett itthon marad, és egy csapattársunk otthonába költözik. Természetesen így is aktív, sportos élete lesz, és biztosak vagyunk benne, hogy szuper helye lesz új családjában, ahol 3 másik négylábú várja már. Legyetek nagyon boldogok együtt, Zsolti és Foxy!

13-17. Hét

Az utolsó közösen töltött hetek, mielőtt Foxy új gazdához kerül. Rengeteg új dolgot tapasztaltak és tanultak a kiskutyák az elmúlt hetekben, néhány dologról videót itt láthattok. Ismét jártunk az Ebfiziós lányoknál, ezúttal már azonnal birtokba vették a kölykök az egész teret, és nagyon élvezték a mókát a különféle egyensúlypárnákon, és disc-eken. A szeparációs idők egyre nyúlnak, már fél-fél napot is külön töltenek a kölykök, és szerencsére a “hiánypótló hiszti” ideje is elhanyagolható már. Már külön hordjuk őket a napi sétákra, és igyekszünk a kutyasuliba is külön menni velük, és csak egyesével foglalkozni mindkettejükkel. Természetesen továbbra is igyekszünk új helyekre vinni őket, és új emberekkel megismertetni, bár ezek már egyre kevesebb kihívást jelentenek a számukra.

10-12. hét

Rengeteg időt töltünk a kutyaiskolán és sétákkal. Igyekszünk alapvető testtudatossági gyakorlatokkal szórakoztatni a kölyköket, minden etetés egy kis gyakorlás keretében történik. A kiskutyák egyre több időt töltenek szeparáltan, hiszen Foxy hamarosan költözik. A boxtréninggel is sokat foglalkozunk, és igyekszünk minél változatosabb programokat biztosítani számukra. Első alkalommal látogattuk meg az Ebfiziót a kölykökkel, ahol szuper környezetben, hozzáértő segítség mellett, sokkal több eszközzel ismerkedhettek meg, mint amennyi itthon rendelkezésünkre áll. Nagyon jól érezték magukat, és nagyon magabiztosan használták az eszközöket. A pórázas közlekedést is gyakoroljuk, és olyan boltokban is jártunk néhányszor, ahová beengednek kutyákat.

12 hetes videó itt .

8-9. hét

Egyre több időt töltünk a kutyasulin a kiskutyákkal. Sokat gyakoroljuk a behívást, és természetesen rengeteget játszunk velük. Nagyon élvezik a nagy tér adta lehetőséget, jó nagyokat tudnak szaladgálni. Az első “hivatalos” állatorvosi látogatás is megtörtént, vagyis bevittük őket a rendelőbe, hogy az ottani szagokkal is megismerkedhessenek. Mindeközben első kozmetikai szoktatásuk is megtörtént. Szerencsére egyik sem viselte meg őket, nagyon vidáman játszottak előtte és utána is az egész rendelő területén.