A kutyákkal való foglalkozás mindennapjaim szerves részét képezik. Három kutyusom van, idősorrendben Sirius Balack, Pandora Black és HJCH Happy Hepherds Dance.
Sirius-szal már 2006 óta gyűrjük együtt az életet. Megtanultam tőle rendszeresebb életet élni és felnőtté válni hiszen egy állat befogadása rengeteg felelősséggel és „áldozattal” jár. Ezt persze nem veszi észre az ember ha valóban társául választ mondjuk egy kutyát, nem csak tartja és addig jó neki amíg pici és cuki.
Az életem kutyás része ekkor vette kezdetét azonban a tudatosabb állattartásig vezető öt év nem volt felhőtlen. Bár én nem nagyon vettem észre de a környékbeli kutyások átmentek kedvenceikkel az út túloldalára ha sétánál összefutottunk. Sirius nem feltétlenül gondolt barátságosan más élőlényekre.
Több kutyaiskolában is jártunk, rengeteg munka, idő és energiabefektetéssel még oktató is voltam iskolai keretek között. Gyökeresen azonban akkor változott meg a véleményem a kutyázásról és a kutyákkal való foglalkozásról amikor világossá vált, hogy a különböző módszerek között nincs egy ultimate megoldást nyúltó, nincs olyan ami minden helyzetben, minden szituációra alkalmazva igaz és jól működő. Amikor rájöttem, hogy igen, mindegyikben van jó, mindegyikben meg lehet találni az értéket és egyik sem maradéktalanul jó vagy rossz. Sajnos emberként megvan bennünk az a tulajdonság, hogy amit képviselünk az mindenek felett áll és tökéletes de ha kicsit távolabbról szemléljük a dolgokat rájövünk, hogy közel sem olyan rózsaszín ez a dolog, csupán vakon hiszünk benne és hírdetjük, mert a miénk. Az igazi fejlődés abban rejlik, hogy befogadóbbak legyünk más szemléletmódok iránt, minél több helyről, minél több információt szerezzünk, tegyünk magunkévá és próbájuk ki!
Ezt az életszakaszomat pontosan azért zártam le mert nem találtam olyan kutyás közösséget ahol megfelelő alázattal bánnának a kutyákkal és gazdákkal valamint a tudással.
Viszont semmi pénzért nem adnám oda ezt az időszakot, azt a tapasztalatot amit ott szedtem össze. És ennek az időszaknak köszönhetem második kutyusomat Pandora Black-et is!
Ő, bár fizikai megjelenését tekintve nagyon hasonlít Sirius-ra, teljesen más egyéniség. Ami az első kutyámnál működött mint módszer, nála nagy százalékban nem. Teljesen más megközelítést kellett nála alkalmaznom és a mai napig máshogy kell neki tanítani az adott feladatokat. A két állat között ha meg kellene fogalmaznom a különbséget akkor Sirius életem társa, Pandora pedig élete társának fogadott engem. Ez nem jelenti azt, hogy az egyik kutyámat jobban szeretném mint a másikat, csupán az egyik a társaságomra vágyik, mindegy mit csinálunk a másik pedig minden szavamat lesi, hogy mit szeretnék tőle.
Ebben az időszakban rengeteg kutyás sporttal és időtöltéssel ismerkedtem meg. Közülük az agility állt a szívemhez a legközelebb. Mindkét kutyámmal agilityztem de sajnos egy tacskó, vagy tacskókeverék szervezete, felépítése nem erre a sportra van kitalálva. Imádják a mai napig, ha bármit kérek tőlük a pályán mosolyogva és vidáman megteszik, persze tudásukhoz mérten. Nagyon hiányzik nekik ez a sport ahogyan nekem is nagyon hiányzik a velük való agility-zés.
Soha nem szerettem volna olyan kutyát aminek hosszú a szőre. Gondozni kell, bajlódni vele, sokkal piszkosabb lesz egy séta alatt… szóval csak a baj van vele. Ahogyan azzal is ha valaki kijelenti, hogy soha. Kedves csapatomnak köszönhetem, hogy kiválasztották nekem a Sheltie fajtát, úgy, hogy ott sem voltam, beleszólásom nem volt. A szerencsének köszönhetem, hogy egy olyan kutyus tulajdonosa lehetek mint amilyen Dance. Sosem voltam járatos a tenyésztésben, a fajtakutyákban. Nem gondoltam, hogy valaha pénzt fogok azért adni, hogy kutyám legyen. Sirius és Pandora is mentett kutyusokként kerültek hozzám azonban el kellett fogadnom azt a tényt, ha versenyezni szeretnék akkor ahhoz nem megfelelő fajta a tacskó. Láttam pár Sheltie-t szemináriumokon, versenyeken és végül is nem volt ellene kifogásom a bundájától eltekintve. Nagyon nagy szerencse kellett hozzá, hogy elgyen is egy ilyen kutyám. A Sheltie-k nem hoznak 6-12 utódot a világra mint mondjuk egy Border Collie, inkább csak 1-3 kiskutya születik egy alomban, ha egyáltalán születik. Nincs is olyan sok egyed az országban, olyanból aki legalább félig sportvonalas még kevesebb.
Dance céllal került hozzám, céllal vásároltam amit már rég felül is múlt!
Egyben kaptam egy harmadik öntudatot a kis falkámba, egy újabb személetmódot, világnézetet, egyéniséget, hozzáállást.
Eszter rengeteg időt és energiát tett abba, hogy ez a kiskutya az legyen aki, én az a felvezető legyek aki vagyok. Elérjük együtt a közös céljainkat. Ezért sosem lehetek neki elég hálás.
Dance hét hetes kora óta része annak a folyamatnak ami a mai és jövőbeni eredményeinkhez vezetett vagy fog vezetni. Egy soha véget nem érő tanulás, csiszolás, gyakorlás.
A Marvel alommal egy álom vált valóra számunkra és ez az alom sokkal közelebb hozott minket Dance-hez mint azt bármikor gondoltam volna.